Raindrops in my life

Már ideje lenne írni ide vmi normálisat és egyben idiótát, még a végén egy értelmes blog is kisülne belőle. De valahogy nem jutok el idáig. Nem mintha most nem azt tenném, de kicsit más formában gondolom. 

A másik dolog, hogy egy blog lényege legyen rövid, tömör, mondanivalóval teli és vmi csattanó a végén, legalább. Ezt mind meg kellene valósítani. De még nem sikerült extraűbersebességű ujjaimnak Állj!-t parancsolni. Ha mondandóm van azt meg kifejtem valamilyen humoros vagy humortalan formában. 

De már sínen vagyok, ezt épp most fejezem be. Nah meg rajtam kívül senki nem olvassa így sok lényegeset amugy is felesleges bele foglalni. Veszteség lenne hallgatóság nélkül pazarolni sziporkázó humorom és gondolataim. 

Valamikor Tate Modernben voltunk egy érdekes kiállításon. A művész Cildo Meireles, brazil származású.

Alkotásainak külön boxok voltak kialakítva. Számomra az egyik legérdekesebb egy piros szoba volt, melyben minden az ég egy adta világon amit csak láttál piros volt, egy teljes nappali berendezve. Kezdve a bútoroktól a berendezési tárgyakig, a tv és laptop vmint azok képernyőjéig. Az ember szemét egészen kivilágította.

Egyszerre csak 6 ember mehetett be. Valószínüleg azért, mert nyílt belőle egy korom fekete szoba. Amibe egy földön kiburult piros lakk vezetett be. Persze a piros folyadék csak felvolt festve, de oda volt ragasztva a lakk üveg is. Nagyon jól volt megcsinálva, teljesen úgy nézett ki, mintha valóban folyadék lenne. Először rá se mertem lépni, csak amikor jött ki vki rálépve, akkor láttam, hogy festett. Mikor bejutott az ember a szoba közepéig, nem látott semmi az egy falra felszerelt csapon kívül, amiből lassan piros víz folyt ki. Tiszta horrorisztikus volt. Meg egyrész ijesztő, mert nem tudhattad, hogy van e még valaki a szobában, meg hol ahogy mentél előre a csaphoz. Szerencsére aztán sikerült nem beleütköznöm senkibe. Ez a szoba volt a kedvencem.

Következő kis boxban a padló üvegből volt kirakva, tömör vastag és összetört üvegtáblák voltak lefektetve egymásra.

Óvatosan kellett menni rajta, mert fent állt a veszély, hogy tovább törik és elsüllyed az ember bokája az üvegben. Eleve ha elkezd rajta menni valaki automatikusan lassan és elővigyázatosan kezd el lépkedni, mert benne van a veszély érzése. 

Recsegett, ropogott ahogy jártunk rajta. Ha belegondolunk, kicsit veszélyes is, bár tömör üveg volt, szval nem vághatta el senki lábát se, de szó szerint repedt alattad az üveg.

 Középen  egy hatalmas celofánból készült labda volt. Az üveg rejtelmes puhaságát szibolizálta.

Az egész alkotás egy labirintus volt, körbe különböző korlátokkal elválasztókkal kirakva.    Zuhanyfüggönytől elkezdve kötelekig.

Ahova nem nyújtott belépést azt átláthatósággal oldotta meg.

Majd egy másik szoba olyan kicsi volt, hogy elég volt egy embernek bemenni egyszerre. A falat 1.000 db fehér óra borította és mind ketyegett, középen 6.000 vonalzó (a colstok féle) lógott le a plafonról és csigában lehetett köztük haladni egyre beljebb és beljebb (mikor a közepére értél persze nem volt semmi ott, csak az, hogy oda értél :D),

a földön 500.000 vinil szám volt szétszórva.Az előbb említett munkájához hasonlóan ezzel is az idő végtelenségét érzékelteti.

Következő teremben meg egy rádiótorony volt felépítve. 800 rádió egymásra helyezve kis tornyot alkotva, 1920ból valótól ekezdve mai típúsúig.

Az összes különböző csatornára volt állítva, elvileg minimális hangerőn, de mégis iszonyat hangosnak hatott miután nem kevés rádióból jött az a minimális hang.

Nah meg ki sem lehetett venni belőle semmit se.
Ha közel tetted a füled egy rádióhoz, akkor hallottad, hogy mi megy rajta.
Volt amin zene ment, másikon meg vmi beszélgetős műsor.

Még el kell mondjam volt egy vicces kiállítmány. Egy nagy szobában helyezkedett el a földön megvilágítással egy kis kocka. A vicc az egészben ha vak az ember mint én, vagy csak nem érdekli h mi a fenéért van megvilágítva egy pont a földön, azt hitte nincs ott semmi se kiállítva. Főleg, hogy a piros szoba mellett volt ahol várakozni kellett, mire bemehettek.

 Szval emberek álltak a sorban,  mellettük beljebb egy kis fény világított a földre. Persze Mb. fedezte fel, aki mondta, hogy biztos nem véletlenül van az úgy megvilágítva ott.

Nos a lényeg, hogy ez a kis kocka, mindössze 9 mm - szval nekem egyenesen úgy kellett még szemüvegben is lehajolnom, hogy lássam - tölgyből és fenyőből készült kocka. A gazdaságot szimbolizálja, vmint a dolgok túlegyszerűsítését.

 Korábban festménykiállításra mentünk, de erre ilyen részletesen nem térek ki.

 Szeretek múzeumokba járni, persze annyira súlyos eset nem vagyok, mert ha vmi osztálykirándulás alkalmával mentünk, meg eleve az a rengeteg templom látogatás...azokat ki nem állhattam. Akkor inkább az volt a fontos, hogy szórakozzunk az osztálytársakkal. De a lényeg, hogy nem vagyok azért megszállott. Az viszont tuti, hogy még jó sokszor elmegyek a National Gallerybe is, mert arra nem elég pár óra, hogy egyrészt mindent végignézz, másrészt meg is emészd amit láttál. A kedvenc festményem is ott van kiállítva. Mikor tesómhoz kijöttem látogatóba és elmentünk oda, amikor megláttam tiszta boldog voltam, hogy ott volt az eredeti a szemem előtt. Szeretném újra látni.

A festmény: Thomas Gainsborough The Painter's Daughters, Margaret and Mary, Holding a Cat.

Hó iránti kifejezett örömöm nem sokáig tartott. Nah jó, mondjuk úgy tart még mindig, de az angolokkal való szimpátiám nem hogy fokozódna, egyre inkább hanyatlik. Holnap kedd. Jobban mondva már kedd van, miután legtöbbször az íráshoz való ihletem 1. este jön meg, 2. hétfő az a nap, amikor K (K lennék én) nem alszik. (kisebb fokú alvás zavar, minden hét héfőjén).

Számomra Kedd a hét legbecsesebb napja, amikor is végre kiszabadulok „fogságomból" (az elszigeteltség lágy öleléséből) és végre városban vagyok. Emberek közé kerülök, suli - amit soha nem szerettem ennyire,és még ragad is rám valami-, az autók büdös kipuffogógázával szennyezett levegő, angolok rohanása miközben épp, hogy átgyalogol rajtad...élet.

Majd el felejtem, hála kedves brit lakosság hó iránti vonzalmának és felkészültségének, suli nincs nyitva, mondom ZÁRVA! Nem elég, hogy örülök kb. kemény £10-al képesek csak lejjebb venni a tavaszi időszak árát - így is kész vagyon - még egy kis bokáig érő hó miatt, ami holnapra még kevesebb lesz, bezárják egy teljes hétre a sulit, de persze ugyan úgy ki is kell fizesd az óráid. Merem nekik ajánlani, hogy tartsák meg valamikor és persze nem a tavaszi szünetet elvéve. Így is nagy boldogság öntött el 1 héttel ezelőtt, amikor a kislány kijelentette beteg. Nah persze betegsége igen tünetmentesnek bizonyult és másnap képes volt kicsattanni az egészségtől. Oké, hogy 1 évben egyszer iskolaundor támad rá, de miért pont az én napomon. Ráadásul tesómmal is találkozóm volt aznapra suli után, gyönyörűszép napsütéses időben maradhattam itthon. Ez már 2 feleslegesen kifizetett elmulasztott iskolanap.

The Curious Case of Benjamin Button

http://www.youtube.com/watch?v=oEL7oKO3n7U 

A film egy férfi különös betegségéről és életéről szól. Benjamin Button (Brad Pitt) öregen születik majd csecsemőként távozik.

A film egy rövid történeten alapul, F. Scott Fitzgerald mindössze 20 oldalas könyvéból. Elcsodálkoztató, hogy tudott egy ilyen történetet mindössze 20 oldalban leírni ezzel szemben David Fincher nagyszrerűen megrendezni majdnem 3 órában a filmet.

Fantasztikus film, megható és elgondolkodtató. Minden egyes karakternek megvan a maga érdekfeszítő története.

Nem sok film van ami ilyen hosszú és ennyire magával ragadó.

10/10!!

Végül behavazott...

Mai nap folyamán ismét kiélhettem gyermekded lelkem. Angliáról tudni kell, hogy miután itt egy féle évszak van, hó nem igen hullik. Legutóbb tavaly áprilisban volt 1 napos havazás, ami persze estére teljesen elolvadt, egy árva hópihe se maradt. Ezzel szemben, tegnappal kezdődve (2009 jan. 1-jén, ami egyben egyetlen nővérem 25. Szülinapja volt) esett már vagy 20cm-es hó. Nem is emlékszem mikor láttam utoljára ennyi havat, még otthon Magyarországon sem, mert az utóbbi években mikor még otthon voltam nem sok esett. Arra meg pláne nem emlékszem mikor volt az utolsó alkalom, hogy hóembert építettem 

Ma mindent bepótoltam, egész család itthon volt. Nem is Anglia volna, ha nem állna le a közlekedés, zárnának be az iskolák és alig menne valaki munkába, bokáig érő hótól, sőt ha csak 2cm esik már akkor is  világvége állapot lenne. De hát ezek nincsenek felkészülve semmire se, olyan hogy hólapát, hólánc..mi az? Igaz, hogy elég ritka itt a havazás, de az elmúlt pár évben itt is igencsak elkezdett lecsökkenni a hőmérséklet, több figyelmeztetés is volt hóra, már ideje lenne összeszedni pár védekezési eszközt jégkorszak esetére.

Szval az egész család itthon maradt ma, kicsit bántam mert megszoktam a hosszú hétfői egyedüllétet, de azért túléltem. Még jó is volt, gyerekekkel kimentünk megépítettük a hatalmas hóembert, azt mondták életük első hóembere, hihetetlen!

Egészen sportos lett, kapott piros baseball sapkát, krumpli gombokat, nah meg az elhagyhatatlan répa orr! Először egész nagymama formája volt, így is mintha óriás fülei lennének. De hóember és a miénk.

Közben kijött Apuka majd Anyuka is hócsatázni. Még ők támadtak meg minket. Nagyon készek, de aranyosak. Egészen boldogság öntött el délután, micsoda felhőtlen kis családi hangulat volt itt engem is beleértve. Csináltunk fényképeket is, minden annyira gyöngyörű itt, az erdőben a fákat lehúzza a hó, érintetlen sok terület. Még Jip a kutyánk (labrador, tényleg olyan mint egy dzsip) és a macskák-4 kis fajzat- is igen élvezték. Tisztára elvesznek a hóban, nem lepődnék meg ha holnapra hó burkolatuk lenne szőr helyett.

Ilyenkor eszembe jutnak azok a boldog gyermek évek, amikor még kislány voltam hehe :D Tesómmal mindig mentünk az úgynevezett „kónyiba". A mi utcánk volt az utolsó előtti, és az utolsó után pedig kukorica mező akkor még. A telek akkoriban elég kemények voltak, inkább térdig érő hó. Emlékszem sokszor elhagytuk a csizmánkat a hóban, úgy ragadt bele. Meg amikor húztuk egymást szánkóval végig az utcákon. Mekkora csatákat vívtunk az utcabeli gyerekekkel. Minden annyira egyszerű volt és felhőtlen. Jó lenne kicsit vissza menni az időben. Az itteni gyerekeknek még szánkójuk sincsen :D szegények..

Vicces, de sose szerettem pedig a havat. Legalábbis olyan középiskola felé. Az is közrejátszott, hogy utáltam amikor dobáltak hógolyóval, elég kis kényes tudtam lenni, de főleg mert ugye a fiúk mindig tiszta erőből megküldték a hógolyókat ránk célozva. A hideg utálat is közrejátszott, hogy amikor olvadt, latyak volt, nem lehetett menni sehova annélkül, hogy az ember szétázzon. Szval aztán egészen elkezdett nem hiányozni. Most meg persze az a baj ha nincs. Igen örültem most neki, örülök. Bár ki tudja meddig marad meg. Az utak jó lesz ha megtisztulnak mielőbb mert ez így nem kóser, hogy nem lehet menni semerre.

46!
 

                Miért van az, hogy napról napra csalódnom kell az emberekben. 

  Először Á. írja, hogy buliban volt és összejött valami csajjal, aki másnap tudatta vele, hogy pasija van. Következő dilemma előtt állnak, hogy mit tegyenek, a csajnak bejön e annyira Á, hogy dobja pasiját miatta. Hát hol élünk? És akkor engem néznek le, mert nem bízok meg senkiben. Amikor manapság nem tudhatod, hogy ha elmegy a pasid vagy csajod bulizni póráz nélkül, nem csal e meg. Hol van a hűség? Vagy az már nem létezik? Mindenkinek át kell gázolnia a másikon? És egyáltalán miért kell Á-nak egy olyan csaj, aki elsősorban eltitkolja a pasiját másodsorban azon gondolkodik, hogy elhagyja e érte. Mintha állna a piacon és azon töprengene narancsot vagy mandarint vegyen e. Tartottam Á-t annyira normálisnak, hogy legalább vmi olyan csajjal kezd ki aki meg is érdemli őt. Hihetetlen, hogy egyesek mennyire aláadják...Főleg, ha így áll hozzá a csaj a jelen levő pasijához, miből gondolja Á, ha épp bele gondol, hogy nem foja e ugyan ezt megcsinálni vele a csaj. Igaz nem az én gondom, csak azt hittem legalább vmire való pasi és ad arra, hogy kivel kezd, de ezek szerint neki is csak egy a fontos.

Következő volt M. Mint előző levelemben írtam róla, teljesen elzárkózik előlem. Van blogja, eleinte mondta, hogy szigorúan titkos, nem mondja meg a címet. Más se kellett nekem azonnal felderítettem (előző életemben nagy hekker lehettem) és persze el is olvastam, elég érdekesnek tűnt. Megtudtam rengeteg dolgot róla, amit nekem nem mesélt el. Ennyit arról, hogy akkor miről is tudnék én vele beszélgetni ha eleve nem adja ki magát nekem, inkább blogba írja le, hogy mi van vele, nekem meg csak vmi rövid, tömör részletet amiből semmi nem derül ki.  Múltkor ilyet szól valaminek a kapcsán, hogy ha ez érdekel leírom a blogomba és majd olvasd el. Hát kész röhej :D Akkor kérdem én, mit érdeklem őt, ha annyira alábecsül, hogy nem beszél meg velem semmit. Nem enged be az életébe, teljesen elzárkózik és inkább leírja mi történik vele. Ennyiből én is írhatok milliónyi egy emailt, aztán ha vmi esetleg érdekli velem kapcsolatban itt van, olvassa el nyugodtan. Mintha csak egy halott író lennék, akinek az életéről olvas. Kár, hogy hús vér vagyok és szeretek kommunikáció használatával ismerkedni, ha ez lehetséges. A legjobb dolog lenne inkább elfelejteni egymást, mert ez így csak egyre rosszabb.  

Harmadik csalódásom angliai exem (magyar).  Azt hittem legalább barátok vagyunk tényleg ennyi idő elteltével, főleg, hogy össze szoktunk futni, beszélgetni meg esetleg elmenni vmerre Sz-el együtt (egyetlen barátnőm Anglia belterületén) hármasban. A héten le volt fixálva megyünk pénteken bulizni. Igaz volt egy kis nézeteltérés kedden köztem és Sz között, de persze semmi komoly. Két napig nem beszéltünk, aztán túl tettük magunkat rajta. Főleg, hogy itt barátokat találni nagyon nem könnyű. Suliban a full timesok állandóan együtt lógnak és nem nagyon foglalkoznak úgymond "különállókkal".  A lényeg, hogy van összesen 2 magyar ismerősöm akivel tartom a kapcsolatot és eljárok velük vhova, Sz a barátnő- akivel van hogy nézeteltérésünk akad, de mégis jól kijövünk - és T. az exem. Sajnos a köztünk lévő párkapcsolat nem húzta ki magát, mert inkább barátságot éreztem mindig is iránta és ráadásul nem az én esetem pasi, szval egy 2 és fél hónap után teljesen eltűnt a hangyányi vonzalmam ami támadt vmikor iránta részegen. Kicsi durva, de sajnos így történt.

Megbeszéltük hárman, hogy akkor pénteken buli, erre amikor hívom T-t, hogy na mi lesz megyünk e vmerre, jön a kifogásokkal, hogy ő nem jön sehova. Erre ma mit olvasok híres ismerkedős portálon kiiíva a neve mellé. Bulizni akar menni, táncolni van kedve. Mondom ezt mondhatta volna tegnap is. Erre kedves szőke barát barátnője írja alá, hogy tegnap nem volt e neki elég. Magyarán miután minket Sz-el szépen lerázott mégis bulizni ment a fájós hátával és a szörnyen hosszú hetével amit ledolgozott.

 Ezek után mit szóljak? Most komolyan ennyire tisztelik az emberek a másikat? Sokszor úgy érzem, nincs is kedvem élni, itt lenni ebben a mocsokban amikor mindenki csak árt mindenkinek. Egészen eddig úgy gondoltam, hogy a legnormálisabb pasi T, és igen kár, hogy nem a vonzalmam középpontja, még szüleimtől is hallgathattam, hogy milyen rendes egy gyerek miért nem jó ő én nekem. Annyira utálok csalódni. Ezért is, nem akarom, hogy megismerkedjek valakivel, főleg nem, hogy megszeressem. Nem akarok általánosítani, de van még hím nemű egyed ezen a bolygón akiben lehet bízni és ott van érted, ha (külsőre és belsőre is megfelel)??

Már 3 év eltelt, hogy igazán boldog voltam. Méghozzá veled. Magamnak köszönhetem, hogy én hülye hagytam, hogy kihasználj még fél évig és kedved szerint játsz. Nem hogy azonnal feltűnt volna, vagy elfogadtam volna h vége. 

Szeretnék szeretni, őrülten szerelmes lenni és odaadni minden szeretetemet valakinek, de egyre távolabbnak érzem a lehetőségét annak, hogy találjak vkit aki megfelelne és még meg is bízzak benne. Olyan jó lenne valaki mellett ébredni, átölelni, érezni, hogy ott van velem és akinek fontos vagyok, aki megbecsül és elfogad. Valaki aki tisztel és hisz bennem, aki rugdos ha hülyeségeket beszélek, gondolok vagy éppenséggel nem csinálom amit kellene, pedig igenis azt akarom csinálni. Ha éjjel felébredek mert megjön az a bizonyos Mikulás és úgy fáj a hasam, hogy azt hiszem nem élem meg a reggelt, ő ott lenne velem és legalább átölelne. Akivel az utcán sétálva átkulcsolhatnám a kezem és érezhetném, hogy hozzám tartozik. Vajon eljön ez a pillanat? Vagy már el is múlt.

Tudom, fiatal vagyok még, de egyre öregebbnek érzem magam, ahogy látom a múltam. Szeretnék végre kezdeni valamit magammal és találni valakit aki partnerem lehet ebben. Vagy talán ez túl szentimentális és hagynom kellene a fenébe. Úgyis csak szenvedés egy idő után a kapcsolat. Bár nem kell úgy alakítani.

  Ha tehetném, holnap újra 5 évesen ébrednék otthon. Annyi mindent másképp csinálnék. Szeretnék jó és szeretetre méltó gyerek lenni. Anyával igazi anya lánya kapcsolatban lenni, és tesómmal nem ölni egymást mindenért, meg nem féltékenynek lenni rá. Később suilban szorgalmasnak lenni és nagyon jó tanulónak, ha vmi nem megy, több időt és munkát feszíteni bele, hogy menjen. Az iskolában igazi barátokat találni, életre szólóakat akikkel máig tartjuk a kapcsolatot, ismerni egymást mint a tenyerünket. Tudni nagyjából, hogy mi akarok lenni ha felnőtt leszek, legalábbis, hogy mi az ami érdekel és annak az irányába menni. Nem feladni a rockyzást vagy más iskolán kívüli tevékenységet, hanem véghez vinni és büszkének lenni rá, hogy tudok táncolni. Nem sírni minden kis dolgokért és sarokban állva tölteni éveket, meg a többi gyerek utálatával szembe nézni.

Miért nem rugdosott engem valaki egy irányba amikor még volt rá esélye. Olyan rossz megbánni minden egyes eddigi lépésemet az életemben. Ennyi év eltelte után le kell, hogy nézzem magam és nem kezdhetek semmit sem előről. Kijavítani sem tudok nagyon sok mindent. Akárhányszor próbáltam rendezni anyával való kapcsolatomat nem tartott 3 napnál több ideig. Sajnos már egyikőnk sem tud vissza menni az időben és máshogy viszonyulni a másikhoz, így idősödve csak még csökönyösebbé válunk. Félek, hogy sosem lesz köztünk olyan kapcsolat amit mindegyikőnk szeretett volna.

Talán nem is az emberekben csalódom a legtöbbet, hanem saját magamban. De akkor mi értelme van itt lennem? Inkább lennék gaz, ami ha kinő és elcsúfítja a kertet, gyökerestől kell kitépni és máris szebb minden nélküle.